Ha hihetünk a pletykáknak és a brit sajtónak Emma és Gareth kapcsolata már középiskolás koruk óta tart, egészen pontosan 2005 óta, mikor is Emma elkezdte a középiskolát.


Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ha ennyi ideje egy párt alkotnak már, hogyhogy nem házasok még? Persze magyarázható ez azzal is, hogy fiatalok és nem kell semmit sem elsietniük. De a valódi oka annak, hogy Emma és Gareth nem házasok még az, hogy Emma apukája börtönben van.

Emma és az apukája, Martin Rhys-Jones


Martin és Suzanne Rhys-Jones 17 év házasság után váltak el 2005-ben, Martin ekkor Spanyolországba, pontosabban Barcelonába költözött. Több cégben is érdekelt volt, nemzetközi szinten is, Svájcban, Spanyolországban, Angliában és Kanadában is voltak üzleti érdekeltségei. Martin értéktelen részvényeket árult magas áron, ezzel több, mint 3 millió angol fonttal károsította meg az ügyfeleit. Hosszas nyomozás és bizonyíték gyűjtés után 2012 szeptemberében a spanyol hatóságok adták ki Rhys-Jonest az amerikai hatóságoknak, egy tucat társával együtt. A vádak között a csalás és a pénzmosás szerepelt. 40 vád van Emma édesapja ellen, aki jelenleg egy buffaloi börtönben várja előzetes letartóztatásban a tárgyalásokat, amelyek elég sokáig elhúzódhatnak. A szakértők szerint, ha a vádak beigazolódnak akár 30 évet is kaphat.


Emma és az anyukája, Suzanne

Az amerikai rendőrség megerősítette, hogy Rhys-Jones többször is kérte, hogy óvadék ellenében az Egyesült Királyságba távozhasson, de ezt egyszer sem kapta meg. Az angol sajtó szerint azért akart mindenképp Angliába utazni, hogy az oltárhoz kísérhesse Emmát.


Több forrás is arról számolt be, hogy Emma és Gareth már egy ideje tervezték az esküvőt, de azzal, hogy az Emma apukája börtönbe került a szervezés leállt, ugyanis a menyasszony ragaszkodik ahhoz, hogy az apukája kísérje az oltár elé. Így a lagzi parkoló pályára jutott.

Az angolok szerint Emma folyamatos kapcsolatban van az apukájával, aki még csak képen láthatta a majd’ 2 éves unokáját.